Szolárgráfia - Nap, csíkhúzva

A Szolárgráfia, tán a Fotográfia legkülönlegesebb ága. Talán ez az egyetlen módszer hogy megörökítsük a Nap égi útját, klasszikus, "csíkhúzós" módon. Amúgy az eszköz a "Camera Obscura" elvén működik, optikai eszközt nem tartalmaz. A felhasznált film, az épített kamera fényereje mind mind alulmúlják a mai és a hátköznapokban szokásos érzékenységeket. Egy átlagos szolárgráf kamera fényereje f/100 és ez alatt. (Az én első, kis 35mm-es filmes tégelyből kialakított kamerám fényereje, f/123-ra sikeredett, ami hihetetlenül alacsony rekesszám) Néhány éve, egészen véletlen, sikerült hozzájutnom egy originált, 100 darabos, Bromofort ISO 200 BN 0 papírhoz. Elsőre nem kezdtem vele semmitsem, majd tavaly, elémkerült Dr Hannák Judit blogja ebben a témában, és akkor azonnal tudtam hogy mihamarabb szeretnék én is ilyesmit fotózni, már csak azért is, mert manapság nagyon hiányzik az a fíling ami a filmes fotózást olyannyira jellemezte. Fontos még tudni, hogy az első felvételem nem csak filmteszt volt, hanem nagyon komoly konstrukciós próba is, hiszen a koratavaszra nem jellemző módon kaptunk bőven havat, és hideg zuhit is, amit a kis kamera huszárosan kibírt, nem ázott be!



Elsőként nézzük magát a fényivó alkalmatosságot, a felszerelés előtti napon:





S íme az én első szolárgráf fotóm innen Budapest szívéből, a 
III. emeleti gang korlátjára telepített, fentebb mutatott
 kis alkalmatosság szemszögéből nézve:


A felvétel, 2013 március 6 és április 2-a közti időszakot fedi le
Film: Bromofort ISO 200 BN0   Budapest    irány: Dél


A továbbiakban okvetlen folytatom a szolárgráfiák készítését, többféle dobozt is kipróbálok, nagyobb papírmérettel és a kis dobozkát is bevetem a jövőben.



A Szolárgráfok készítésének mikéntjéről,
 a felvételek kidolgozásáról, és több szép felvétellel álljék itt Judit blogja:

Egy szolárgráf rajongó blogjai:

Nemzetközi Szolárgráf projekt:
http://www.solargraphy.com/

Flikr Szolárgráf fotógyűjtemény:
http://www.flickr.com/groups/solargraphy/pool/tags/solargraphy/

Egy igen hasznos kicsi segédeszköz:




Tavaszi napéjegyenlőség - márc. 21. 11:58 ut
Nyári napforduló - jún. 21. 4:49
Őszi napéjegyenlőség - szept. 22. 21:22.
Téli napforduló - Dec, 21, 18:09.




Megjegyzések